Hófödte hegyek
fenyőfái között,
S befagyott tavaknak peremei körött
Az örökös jégnek fehér birodalma
Mi e sivár helyet oly büszkén uralja.
Halovány lábnyomok kusza körvonala
A szűzies hóban soká fönnmarada.
Dicső lények hagyták ez emléket hátra,
Ők, kik e vidéken a vadak királya.
Fel is tűnik messze rettentő alakjuk,
Ezüstös szőrzetük, hosszú, szürke farkuk.
Csillámló agyaruk a szájukban mered,
Mi lehet náluk szebb, bátrabb és erősebb?
Közöttük a vezér a legnemesebb sarj,
A járása gyorsabb, akár egy hóvihar.
Nem áll meg előtte egyetlen állat sem,
Ha morgását hallják eliszkolnak menten.
Véres ütközetre készül most a falka,
Zord ember erdeikben, mi fajukat írtja.
Véget vetnek ennek ezen alkalommal,
Ők bírnak e tájon igaz hatalommal.
Felálltak a bábuk, a gépezet mozog,
Az egyik félnek most ideje leáldoz.
Minden fegyvert bevet mindkettő hadsereg,
Itt az idő tehát küzdeni míg lehet.
Húsba mar a vad száj, meleg vérre szomjas,
Kemény csatát vívnak és ádáz harcokat.
Természet az ember sötét lelke ellen,
Nem győzhet az ősibb, s nyer a kíméletlen.
Fagyos földön talán áll egy fényes bástya,
Mi a környezetnek utolsó oltára.
De a világ immár más lények birtoka,
Rajta van a súlyos emberi rabiga.
S befagyott tavaknak peremei körött
Az örökös jégnek fehér birodalma
Mi e sivár helyet oly büszkén uralja.
Halovány lábnyomok kusza körvonala
A szűzies hóban soká fönnmarada.
Dicső lények hagyták ez emléket hátra,
Ők, kik e vidéken a vadak királya.
Fel is tűnik messze rettentő alakjuk,
Ezüstös szőrzetük, hosszú, szürke farkuk.
Csillámló agyaruk a szájukban mered,
Mi lehet náluk szebb, bátrabb és erősebb?
Közöttük a vezér a legnemesebb sarj,
A járása gyorsabb, akár egy hóvihar.
Nem áll meg előtte egyetlen állat sem,
Ha morgását hallják eliszkolnak menten.
Véres ütközetre készül most a falka,
Zord ember erdeikben, mi fajukat írtja.
Véget vetnek ennek ezen alkalommal,
Ők bírnak e tájon igaz hatalommal.
Felálltak a bábuk, a gépezet mozog,
Az egyik félnek most ideje leáldoz.
Minden fegyvert bevet mindkettő hadsereg,
Itt az idő tehát küzdeni míg lehet.
Húsba mar a vad száj, meleg vérre szomjas,
Kemény csatát vívnak és ádáz harcokat.
Természet az ember sötét lelke ellen,
Nem győzhet az ősibb, s nyer a kíméletlen.
Fagyos földön talán áll egy fényes bástya,
Mi a környezetnek utolsó oltára.
De a világ immár más lények birtoka,
Rajta van a súlyos emberi rabiga.
(Homoki Gábor)